|
|
|
|
Sakic azt mondta, hogy az az elképzelés, hogy Jost lesz Kadri mellett az egyik szélső (és ugyan nem mondta, de valószínűleg Burakovsky a másik).
Ha valaki nemhogy pótolja Sodát de sokkal jobb is nála védekezésben, az Kadri. Nagyon hasonlít annyiban a srác ROR-ra, hogy amikor nem jönnek a pontjai, akkor is a védekezése egyedülálló. Ráadásul jól is faceoffol. Tavaly vagy 12 OT-t buktunk, rendre amiatt, hogy nem volt nálunk a korong a szar faceoff miatt. Ha lett volna egy Kadri szintű centerünk, állítom, hogy minimum +3 pont önmagában csak az OT-ból. Szerintem ő az ideális 2. soros center: jól védekezik, pontokat is gyűjt, jól faceoffol, remek szerződése van. HA nem gurulna el néha a gyógyszere, az lenne a még jobb, de igazából ez benne van a játékstílusában, ezt vállalta Sakic, nem mondhatja majd, hogy meglepetésként érte.
Én most nagyon optimista vagyok, tudom, hogy felesleges még tippelni, de szerintem ha nem lesz rengeteg a sérülés és Grubauernek sem lesz akkora hullámvölgye mint tavaly decembertől márciusig, akkor meglesz a playoff. Valószínűleg megint csak wildcard heylen (Preds, Blues, Starst tippelem első 3-nak), de onnan már bármi megtörténhet.
|
| |
|
|
Válasz hofi33 hozzászólására (#56608) |
|
|
|
|
|
|
|
| Érzelmileg szar, de mindent összevetve jól is kijöhetünk belőle. |
|
Tudom, hogy ez a liga nem erről szól, de:
Most lett a franchise legeredményesebb védője, a liga egyik legjobb PPQB-je, bevitt minket a rájátszásba, ott is meghatározó volt, marha jó keze van, MacK legjobb cimborája, két elbukott lottery miatt kellett mennie kb.
Ezt nem lesz egyszerű azonnal pótolni, akármilyen tehetségesek is az újak helyette.
|
| |
|
|
Válasz hofi33 hozzászólására (#56608) |
|
|
|
|
|
|
|
Utóbbi hiányosság kezelésére el tudok képzelni egy Landy-Kadri-Calvert sort, az elsőbe betenni Donskoit, harmadikba meg Burakovsky-Jost-Wilson.
|
| |
|
|
Válasz hofi33 hozzászólására (#56608) |
|
|
|
|
|
|
|
Na most hogy lett végre egy kis időm reagálni a nagy eseményekre, szerintem:
1. A leglényegesebb, hogy a Wilson-Jost-Kerfoot második sorunkból lett egy Burakovsky-Kadri-Donskoi sor. Ez azért pofásabbnak tűnik, és ugye az év ezen táján sokak szerint csak az számít hogy másnap jobb csapat vagy-e, mint előző nap voltál.
2. Hogy ez milyen áron történt meg, az már érdekesebb kérdés. A Söderberg deal szerintem rendben volt, de űr keletkezett. A Burakovsky deal túlfizetés, a Kadri deal pedig nálam szintén rendben van. Érzelmileg szar, de mindent összevetve jól is kijöhetünk belőle.
3. Abban egyetértek valakivel aki itt korábban leírta, hogy ha nem lenne Makar és Byram a csőben már, nem lőttük volna ki Barrie-t. Mert egyébként meg miért ne fizetnénk meg egy top OD-t a piaci áron? Ha ez most 7x7 akkor annyit kell fizetni neki, mert ha mi nem, akkor majd megteszi más. Így persze bátrabban cserélhetett Sakic, hogy két top D propsect is a tarsolyában van.
4. Végülis lett egy papíron jobb második sorunk, és egy jobbnak kinéző bottom 6 Wilson megtartásával (öltözői szerepe miatt ez külön jó húzás volt). Jostot jóval komfortosabban nézem a harmadik sor közepén Wilsonnal és Calverttel az oldalán, illetve a negyedikben is Comphert Bellemaréval és Nietoval. De Kamenev, Kaut és Greer is beugorhat bármikor.
A védelem azért rövid távon gyengébb lett, de még ránk cáfolhat a két ifjú titán. Elöl pedig erősebbek lettünk valamivel, úgyhogy összességében nálam ez kicsit pozitív irányba lendíti a mérleg nyelvét. Sajnos nagy halra nem volt esélyünk, úgyhogy ahogy valaki itt jól leírta, mennyiségre mentünk minőség helyett. Aztán a minőség jött csere által is, persze minőségért cserébe.
Amit viszont nem látok, hogy ki fogja itt Söderberg szerepét átvenni és shut down sort játszani, mert egyik potenciális sorban sem látom ezt.
|
| |
|
|
|
|
hozzáteszem, hogy Naznak magához képest szar szezonja volt tavaly...mondjuk meg volt áldva rendesen Marleauval meg ConnorBorwnnal, de akkor is...Nylanderrel jók voltak, helyzetek voltak és tényleg sok időt töltöttek a támadóharmadban, viszont sajnos egyidejűleg felejtettek el gólt lőni és kaput megtalálni...ahogy írtam...szerintem szeretni fogjátok
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#56601) |
|
|
|
|
|
|
|
|
Ja és még mi tartunk meg fizetést? Azért így már gáz, Sakicet hülyére vette egy óvodás gyerek. |
|
Amit eddig nem nagyon figyeltünk, hogy Kadri minden évben kap 2milla bonus-t, amit Július 1-én a Leafs kifizetett neki, nálunk meg maradt így Barrie cap hit fele. Náluk a pénz nem számít, nálunk meg a cap hit nem.
|
| |
|
|
Válasz barna hozzászólására (#56558) |
|
|
|
|
|
|
|
Barrie
Évek óta a kedvenc játékosom volt, szurkolok neki odaát is. Jól fog állni rajta az a kék-fehér mez.
|
| |
|
|
|
|
Meglepően jó szerződést kapott.
|
| |
|
|
Válasz BigFoote hozzászólására (#56603) |
|
|
|
|
|
|
|
HA jól látom itt még nem is írtuk: az Isles kockáztatott vele. 4év-20M.
|
| |
|
|
Válasz Dany hozzászólására (#56554) |
|
|
|
|
|
|
|
Nem rossz ez a csere, Kadrit szerintem nagyon fogjuk szeretni. Egy MacKinnon sérülés esetén is jobb ha egy Kadrit tudsz feltenni az első sorba, mintha egy Kerfootot vagy Josot. Szerintem erősebb a csapatunk most mint amivel playoffoltunk.
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#56601) |
|
|
|
|
|
|
|
"I am going to be more motivated going into next season than I ever have been."
"I feel like I have been having a great summer so far and the best I ever have with working for redemption next season. I feel strong, I feel great."
"Colorado is an attractive team for me. I played with Nate with Team Canada ... I feel like this team is trending in a great direction."
És egy kis adv stat összehasonlítás.
Lehet továbbra is kb egyedül vagyok a véleményemmel, de nekem egyre jobban tetszik a csere.
|
| |
|
|
|
|
Heiskanen lehet, nem tudom már, de persze egyértelmű, hogy az előbb jobb páros.
|
| |
|
|
Válasz BigFoote hozzászólására (#56596) |
|
|
|
|
|
|
|
Modano mindig is utálta Kadrit, emiatt ne sírj. Szerintem az egyik legjobb 2nd line center lehet amligában, főleg ár-érték arányban, már ha észnél van. Tavaly a nősülés és az új role kinyírta. Neki feladatot kell adni, a 3. sort nem bírja. Remélem beválik, sokat küzdött ő azért hogy olyan legyen amilyen, és valószínű jelenleg eléggé maga alatt van, imádta a csapatot.
|
| |
|
|
Válasz JimmyL hozzászólására (#56597) |
|
|
|
|
|
|
|
Ne sírj! NEkem Kadrinál jobb 2nd center nem kell! :)
|
| |
|
|
Válasz JimmyL hozzászólására (#56597) |
|
|
|
|
|
|
|
jah.. es mikor masodik sorban jatszott, akkor 2x is 30+ golig jutott.. nemar, hgoy harmadik soros... mindjart elsirom magam...
|
| |
|
|
Válasz JimmyL hozzászólására (#56595) |
|
|
|
|
|
|
|
Én valahol azt olvastam, hogy nálunk Heiskanen volt a legmagasabban a draftlistánkon, és a Heiskanen+Hughes/Kakko kettőst BÁRMIKOR elfogadnám a Makar+Byram kettős helyett.
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#56590) |
|
|
|
|
|
|
|
Kadri nem harmadik soros.. masszivan masodik soros... sulyosan alulertekeled. En kurvara nem akarnam elmenjen sehova, ha nem lenne ez a POban 2x is eltiltjak... alapszakaszban tolem eltilthatjak neha par meccsre... belefer.. sot, szeretem.. Tucker volt az egyik kedvencem :D
|
| |
|
|
Válasz Modano. hozzászólására (#56593) |
|
|
|
|
|
|
|
B+, ne mondj ilyeneket, mert még szarabb az egész. Legyen igazatok, de Kadri akkor sem Duchene vagy ROR kaliber. Jah, őket is elkúrtuk.
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#56590) |
|
|
|
|
|
|
|
Nálam egy jó védő alapjáraton is sokkal többet ér, mint egy 2-3. (inkább harmadik) soros center, mert nehezebb hozzájutni a piacon. Igaz ez még akkor is, ha a védőnek csak egy éve van a szerződéséből.
Én így látom.
|
| |
|
|
Válasz Johnesz hozzászólására (#56592) |
|
------------ It's just 16 teams chasing 16 wins... |
|
|
|
|
|
Te komolyan nem érted azt a részét a dolognak, hogy az egyik csapat csak egy évig tudja alkalmazni az adott embert, a másik pedig még plusz két évig, ráadásul olcsón?
De majd szólj ha Klingberg UFA lesz, megkérdezlek mennyire számít.
|
| |
|
|
Válasz Modano. hozzászólására (#56587) |
|
|
|
|
|
|
|
Szerintem Makar bőven jobb lesz Hischiernél és Patricknél. És Byramben is benne van ugyanez, több helyen is olvastam draft után, hogy néhány csapatnál ő volt a legtehetségesebb prospect.
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#56590) |
|
|
|
|
|
|
|
Amúgy végig gondolva, kétszer szoptuk be a lottery-t, így Hischier/Patrick+Hughes/Kakko helyett lett egy Makar+Byram. Ha nem ez lett volna a forgatóköny, Barrie még szerintem sok évig nálunk játszott volna
|
| |
|
|
|
|
Barrie nem első párba való védő még az utóbbi két szezonja alapján sem, amikor tényleg nagyon jól teljesített és hátrafelé is elfogadható volt (nálunk SOSEM játszott első párban, EJ volt a 1st RHD). Pont hogy az ellenfél legjobb sorai ellen nem teszed fel. PP specialista (a pontjai 40-50% PP-ből van), akinek nagyon jó transition játéka van, de pont hogy az alsó 3 sor ellen tudod használni, kvázi 4. csatár, tud gólt lőni, kicsit olyan Gardiner++.
|
| |
|
|
Válasz Modano. hozzászólására (#56587) |
|
|
|
|
|
|
|
Én azt írnám, hogy Kadri underrated (sok hit, agitátorkodás mind plusz pont nálam), míg Barrie picit overrated (sok pont, gyengébb védekezés). De ez idővel úgyis kiderül. Az fix, hogy a Leafsbe kellett már egy közepesen védekező védő.:)
|
| |
|
|
Válasz Modano. hozzászólására (#56584) |
|
|
|
|
|
|
|
Egy első párba való védő még úgy is értékesebb, mint egy #2 center, aki még csak nem is az. Legalább is nálam, de biztos én látom rosszul.
|
| |
|
|
Válasz BigFoote hozzászólására (#56585) |
|
------------ It's just 16 teams chasing 16 wins... |
|
|
|
|
|
Aki majd egy harmadik csapatban fog kikötni egy év múlva 8-9m-ért, miközben Kadri még további 2 évig fog nálunk játszani a 2. sorban 4.5m-ért 50+ pontokat termelve.
|
| |
|
|
Válasz Modano. hozzászólására (#56584) |
|
|
|
|
|
|
|
Hát azért nem mindegy, főleg hogy a legkonzervatívabb becslések szerint is 7x7M körül várható a következő szerződése.
|
| |
|
|
Válasz Modano. hozzászólására (#56584) |
|
|
|
|
|
|
|
Mindegy, hogy UFA vagy sem, Kadri gyengébb játékos, mint Barrie.
|
| |
|
|
Válasz Johnesz hozzászólására (#56581) |
|
------------ It's just 16 teams chasing 16 wins... |
|
|
|
|
|
bár.. ha nagyon betalal Barrie... azt is lehet, egyik marha draga csatart tradeljuk es megtartjuk a vedot...
|
| |
|
|
Válasz JimmyL hozzászólására (#56582) |
|
|
|
|
|
|
|
ez korrekt, igen... alapjaban nem egyenlo, de csak 1 ev Barrie sajnos... utana meg marha draga lesz...
|
| |
|
|
Válasz Sakic hozzászólására (#56580) |
|
|
|
|
|
|
|
Látom téged nem zavar, hogy az egyik nyáron UFA lesz.
De persze még Kadri sem elég, adjunk egy 22 éves Nylandert 5 éves szerződéssel. :D
|
| |
|
|
Válasz Modano. hozzászólására (#56572) |
|
|
|
|
|
|
|
Én sem szeretem, de ha túltesszük magunkat Barrie elvesztésén, akkor egy év rental Barriért kaptunk három év Kadrit elég jó szerződéssel, szerintem ez fair trade. Kerfoot és Rosén tucatjátékosok, a 3rd nem rossz.
Kíváncsi vagyok lesz-e hype körülötte Torontóban, az egyik legalulértékeltzebb védő szerintem.
|
| |
|
|
Válasz BigFoote hozzászólására (#56569) |
|
|
|
|
|
|
|
Az csak akkor lett volna igaz ha tudunk egy jót UFÁzni és kihasználni azt, hogy MAcKinnon szerződésben rejlő lehetőségeket. Nem sikerült, hiába ajánlottunk 12M-t Panarinnak.
|
| |
|
|
Válasz Vorangee hozzászólására (#56575) |
|
|
|
|
|
|
|
Sajnos csak bukóra nyitottuk, ami arra volt jó, hogy bejöjjön rajta a sok nemkívánatos bogár.
|
| |
|
|
Válasz Vorangee hozzászólására (#56575) |
|
|
|
|
|
|
|
ha fából van, akkor meg lett bele verve egy-két szög is
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#56576) |
|
------------ A hoki kapusok nem egészen normálisak. Amióta az ember felegyenesedett, a faj túlélését annak a szabálynak a betartása biztosította, hogyha valami kemény és potenciálisan halálos tart feléd nagy sebességgel, akkor húzz el az útjából - Jim Taylor |
|
|
|
|
|
Kicsit rozsdás az az ablak még
|
| |
|
|
Válasz Vorangee hozzászólására (#56575) |
|
|
|
|
|
|
|
| szó sincs itt arról, hogy contenderek lennénk. |
|
pedig úgy volt, hogy nyílik a cup windowtok...
|
| |
|
|
Válasz BigFoote hozzászólására (#56552) |
|
------------ A hoki kapusok nem egészen normálisak. Amióta az ember felegyenesedett, a faj túlélését annak a szabálynak a betartása biztosította, hogyha valami kemény és potenciálisan halálos tart feléd nagy sebességgel, akkor húzz el az útjából - Jim Taylor |
|
|
|
|
|
Érthető a trade, de kevésbé tájékozott szemlélő, azt mondja biztos Sakic nagyon meg akart szabadulni Barrie-tól valamiért, hogy még Kerfoot-ot is adta, vagy azt, hogy az Avs-t biztos szorította a nadrágszíj.
Ha Kadri-val nem lesznek viselkedési problémák, el is lesz felejtve minden fenntartás a cserével kapcsolatban. (Az Oilers-t még megkérdeztem volna, hogy nem ad e Draisatl-t, Barrie-ért.:D...)
Rosen-ről, teljesen egyetértek Bigfoote-al.
Viszont Barrie nélkül ez nem po védelem....nem túl fiatalok még a fiatal védők?
|
| |
|
|
|
|
------------ WIN OR LOSE, WE LOVE OUR SENS! |
|
|
|
|
|
| Kerfoot, aki azért 40 pontokat rendre letesz az asztalra. |
|
Bár alig hogy elindult a karrierje már véget is ért.
|
| |
|
|
Válasz BigFoote hozzászólására (#56569) |
|
|
|
|
|
|
|
Jó, akkor a kettő között van az igazság.
Mindenesetre Kadri nem megfelelő ellenérték Barrie-ért, erre céloztam ezzel.
|
| |
|
|
Válasz barna hozzászólására (#56568) |
|
------------ It's just 16 teams chasing 16 wins... |
|
|